Holocén Természetvédelmi Egyesület

Az Éghajlatvédelmi Szövetség 2019-ben hetedszer hirdeti meg „Mozdulj a klímáért!” felhívásukat. Az idei kampány központi gondolata a „Klímakiskövetek”, mellyel utalni szeretnénk arra, hogy a jövő generációinak, a fiataloknak fontos szerepe van a klímaváltozás folyamatában és közös felelősségünk, hogy egy élhető környezetben nőhessenek fel. Az iskolai kampányhét megrendezésére ismét hosszabb időszakban biztosítunk lehetőséget, 2019. szeptember 9. és október 18. között, és a diákok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!

 

Helyi kampányidőszak

Az iskolák maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2019. szeptember 9. és október 18. között, így az csatlakozhat az Európai Mobilitási Héthez vagy más jeles naphoz, időszakhoz. A helyi kampányidőszak legalább öt napig tart, de akár több hetes is lehet. A beszámolók beküldésének határideje 2019. október 25.

 

Jelentkezés

Jelentkezni a Jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet!

https://forms.gle/2FhhLTDcVxJtFNV96

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 27. (illetve legkésőbb az iskolai kampány megkezdése előtt 7 nappal)

Nem csak a diákok, hanem az iskola pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is várjuk!

Elsősorban általános iskolák részvételére számítunk, de elfogadjuk óvodák és középiskolák jelentkezését is!

 

Zöld mérföldek gyűjtése az akcióhéten

Idén ismét nem csak a környezetkímélő utazásokkal lehet zöld mérföldeket gyűjteni, hanem a kampányhét további tevékenységeivel is:

- 1 zöld mérföldet ér minden környezettudatos utazás (irányonként) gyalog, biciklivel, gördeszkával vagy tömegközlekedési eszközzel (egy tanuló egy hét alatt 5x2 mérföldet, azaz összesen 10 zöld mérföldet gyűjthet);

- 2 zöld mérföldet ér egy olyan nap, amikor csak húsmentes és/vagy helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztott a résztvevő;

- 3 zöld mérföldet ér személyenként bármely feladat megvalósítása (pl. egy 25 fővel megvalósult akció 3x25=75 zöld mérföldet ér);

- 25 zöld mérföldet ér minden elültetett facsemete: őshonos fafaj vagy gyümölcsfa (az akcióban résztvevők zöld mérföldjeinek számítása az előző pont alapján történik).

A zöld mérföldek számítását pecsétkészlettel segítjük! A pecsétkészletet térítésmentesen biztosítjuk azoknak az iskoláknak, akik korábban legalább egy alkalommal részt vettek a kampányban és idáig nem igényelték a készletet. Az új résztvevőknek 3 000,- Ft/készlet áron tudjuk az 5 pecsétet biztosítani. A kampány megvalósítható a pecsétek nélkül is.

 - A zöld mérföldek számolása többféleképp történhet, napi vagy heti szinten, személyenként vagy osztályonként összesítve.

- Az akcióhét után a kapcsolattartó tanároktól az alábbi adatokat fogjuk kérni:

- A kampányban résztvevő diákok száma (ami lehet több vagy kevesebb, mint a jelentkezéskor megadott szám);

- környezettudatos utazások száma (biciklis és lábnyomos pecsétek száma);

- húsmentes és/vagy helyi alapanyagos étkezéses napok száma (almás pecsétek száma);

- közösségi, egyéni és kiscsoportos feladatban résztvevők száma (napocskás pecsétek száma);

- elültetett facsemeték száma (fás pecsétek száma).  

Az összegyűjtött zöld mérföldek száma nem befolyásolja az értékelést, díjazást!

 

Feladatok az akcióhéten

A 2019-es akcióhoz ismét színes feladatcsokrot kínálunk az iskoláknak. A feladatok teljesítése szabadon választható.

 

Iskolai közösségi akció – Kötelező feladat

Több lehetőség közül legalább egy közösségi akció megvalósítását várjuk!

Klímasztrájk – 2018 augusztusában egy svéd tini, Greta Thunberg leült a svéd parlament elé egyedül tüntetni, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy azonnali és hatékony lépéseket kell tenni az éghajlatvédelem érdekében. Kezdeményezéséhez azóta diákok százezrei csatalakoztak, hogy a jövőjükért tüntessenek. A feladat keretei közt arra bíztatjuk a Mozdulj a klímáért! kampányhoz csatlakozó iskolákat, hogy vegyenek részt a következő világkörüli megmozduláson, a III. Globális kílmasztrájkon 2019. szeptember 27-én és szervezzenek helyi akciót. Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk! Javasoljuk, hogy az akció szervezését ne csak nekünk, hanem a mozgalom hazai szervezőinek is jelezzék a www.facebook.com/FFFHungary/ oldalon.

Közösségi faölelés – A fa ölelése gyógyít! A feladat kereti közt olyan akciót javasolunk, ahol a diákok, pedagógusok egy fával alkotnak élőképet. Nem kell, hogy fa nevezetes, hatalmas, vagy idős legyen, lehet kis csemete vagy égig érő óriás egyaránt. Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk, valamint a középpontban álló fa főbb adatait – földrajzi elhelyezkedését (címét), fajtáját, becsült paramétereit (magasság, koronaátmérő, életkor).

Klímakiskövetek-küldetés tervezés – A feladat keretei közt nem egy akció megvalósítását, hanem egy kisebb helyi kampány megtervezését várjuk! A hat legjobb terv megvalósítását egyenként 60 ezer forinttal támogatjuk. A Klímakiskövet küldetés lehet egy újszerű közösségi faültetési akció, helyi termékek vására vagy bármilyen kampány, ami a környezetkímélőbb életmódunkhoz és a közösségi szerepvállaláshoz kapcsolódik. A kiválasztott Klímakiskövet küldetések terveit 2020. február és május között lehet megvalósítani. Örülünk, ha a tervezett küldetésben nem csak a diákok és a pedagógusok, hanem a szülők és/vagy a helyi közösség is részt vesznek. A beszámolóban a küldetések rövid, maximum három oldalas bemutatását várjuk, amely a leírások mellett rajzokat, vázlatokat is tartalmazhat.  

Jövő-javítók- zöld megmérettetés a világhálón – A nemzetközi projektünk keretein belül létrejött www.change-the-future.eu/hu weboldal egy szemléletformáló játék, melyben a regisztrált csatlakozók zöld vállalásokat tehetnek; a rendszeres kerékpárhasználattól a tudatos vásárláson át komolyabb témákig mindenki megtalálhatja azokat a feladatokat, melyeket saját hétköznapjai során kivitelezhetőnek talál. A feladat részletes leírását a dokumentum végén találják. A feladat kiscsoportos feladatként is megoldható! Kérjük, hogy a részvételi szándékot a feladatban a jelentkezési lapon külön is jelezzék! A Change the Future weboldal nem kér külön beszámolót, fotót vagy egyéb bizonyító erejű megerősítést a feladat(ok) elvégzéséről, a kampányunk beszámolójához az oldalon vállalt feladatok teljesítéséről készített rövid, maximum 1 oldalas szöveges és/vagy fényképes beszámolót várunk.

Akció a környezetért! – Az előzőeken túl idén is megvalósíthattok más közös akciót is, ha ennek feltételeit nevelőitekkel meg tudjátok teremteni. Lehet ez udvarrendezés, faültetés, fűszerkert létesítése, főzőklub rendezése saját alapanyagokból, csere-bere börze vagy zsibvásár helyi termékekből. Kérjük, hogy a főzőklubbokon készült ételeket ne egyszer használatos tálakról, evőeszközökkel fogyasszátok el – gondoljatok a hulladékmegelőzés fontosságára! Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk!

 

Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok

Szabadon választható, az alkotások készítése egyénileg vagy kiscsoportokban. A legjobb alkotásokat feladatonként díjazzuk!

Fakedvencek – Van egy kedvenc fátok? Rajzoljátok vagy fessétek le, vagy készítsetek vele egy közös fényképet, szelfit. A beszámolóhoz a műről készült elektronikus másolatot, fényképet vagy magát az alkotást várjuk, ha annak mérete nem haladja meg az A4-es lapot (21x30 cm). Kérjük, hogy a fakedvencek főbb adatait – földrajzi elhelyezkedését (címét), fajtáját, becsült paramétereit (magasság, koronaátmérő, életkor) is adjátok meg! A fakedvencek képei felkerülnek készülő országos interaktív térképünkre! A feladat összevonható a „A fa érték!” feladattal!

A fa érték! – Tudjátok, hogy a fák milyen értékesek? Megkötik a levegőben található szennyezőanyagokat, a szén-dioxidból oxigént állítanak elő, egyetlen fa a nyári hőségben két légkondi munkáját helyettesítve hűti környezetét. Ha van androidos okos eszközötök (telefon vagy tablet) a Magyar Faápolók Egyesületének Faérték alkalmazásával néhány adat megadásával meghatározhatjátok kedvenc fátok anyagi értékét és ökológiai szolgáltatásait.

A Faérték programot a Google Play áruházból ingyenesen tudjátok letölteni innen: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.treevalue&hl=hu

A kiszámított értékek és szolgáltatások alapján készítsetek egy rajzos faérték táblát, amit helyezzetek ki kedvenc fátokra és készítsetek vele közös fotót! Ha lamináljátok a rajzos táblát, akkor akár kint is hagyhatjátok a fán, hogy más is láthassa, milyen értékes a kedvenc fátok! A beszámolóhoz a közös fényképeket várjuk! A feladat összevonható a „közösségi faölelés” és a „Fakedvencek” feladatokkal!

Jövő-jármű – Milyen lesz a jövő közlekedése? Repülni fogunk, vagy síneken közlekedni? Az üzemanyag már biztosan nem lesz környezetszennyező. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat és álmodjátok meg a jövő-járműveteket! Az álmotokat rajzoljátok, fessétek vagy röviden, maximum fél A4-es oldalon írjátok le! A beszámolóhoz a műről készült elektronikus másolatot, fényképet vagy magát az alkotást várjuk, ha annak mérete nem haladja meg az A4-es lapot (21x30 cm).

Zöldség - Gyümölcs - Művészet – Tartsatok ismét húsmentes napot! Ennek a feladatnak a keretében olyan zöldségből vagy gyümölcsből készült alkotások, szobrok elkészítését várjuk, amelyek helyi alapanyagokból készültek és ehetőek. Ne pazaroljatok, próbáljátok úgy elkészíteni a szobrokat, hogy a felhasznált anyagok minél kevesebb része vesszen kárba. A feladatot elkészíthetitek az iskolában (ha adottak a lehetőségek) de akár otthon is. A beszámolóhoz egy-két jól sikerült fényképet vagy rövid videót kérünk, ahogy a diákok elkészítik és elfogyasztják az alkotásukat.

 

A virtuális klímatúra 2019-ben is az ENSZ által rendezett klímakonferencián ér véget, melyet idén Santiago de Chile-ben rendeznek az év végén, ahol az Európai Klímaszövetség képviselői ünnepélyes keretek között átadják a nemzetközi kampányba bekapcsolódott  gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket a politikusoknak.

 

Részletek a korábbi kampányokról az Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján http://www.eghajlatvedelmiszovetseg.hu/index.php/mozdulj-a-klimaert és közösségi oldalán https://www.facebook.com/KlimaveddVelem olvashatók.

Bővebb információ: Lugosi Bea 70 513 6136 és Lajtmann Csaba 30 232 6658 valamint a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

 

Az akció végén a legjobb egyéni és csoportos feladatok készítőit környezettudatos ajándékokkal díjazzuk, valamint a legjobb hat Klímakiskövet-küldetés terv megvalósítását akciónként 60 ezer forinttal támogatjuk. 

 

Győr, 2019. augusztus 26.

 

 

Lajtmann Csaba

Horváth Ferenc

Éghajlatvédelmi Szövetség

Reflex Környezetvédő Egyesület

              

 

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05