Holocén Természetvédelmi Egyesület

Ezt a címet viselte az a projekt, amelynek eredményeit két természetvédelemmel foglakozó szervezet – a magyarországi Zöld Kör és a szlovákiai BENCE egyesület - mutatta be a nagynyilvánosság számára október 28-án, a bodrogkeresztúri Turisztikai Központban.
A 2009. év végén indult projekt keretében több, az ágazaton belüli együttműködést elősegítő workshop került megrendezésre a térség turisztikai szolgáltatóinak meghívásával. A jövő évi, valamint az azt követő szezonok látogatószámának növekedése céljából, túraszervezőknek és testnevelőknek több tanulmányi túra került lebonyolításra a Bodrogon, ahol nem csak víztúrára, de a tokaji borok és kulturális örökség bemutatására is törekedtek a szervezők.
Az Európai Unió és a Magyar Kormány által támogatott Magyarország – Szlovákia Határmenti Együttműködési Program segítségével az együttműködő partnerek 9 információs táblát helyeztek el, illetve telepítettek azok mellé vízparti pihenőt a Bodrog szlovákiai és magyar partszakasza mentén.
Fontos szempontként ítélve meg a marketing eszközök fejlesztését - a Bodrog víziturizmusának fellendítése érdekében - több új nyomtatvány és egy négynyelvű honlap, valamint egy promóciós kisfilm került átadásra a projekt utolsó szakaszában. A kiadványok között találunk egy néhány alapvető információt tartalmazó leporellót és egy füzetet, de kiadásra került egy impozáns fotóalbum és egy vízitúratérkép is, amely letölthető a projekt honlapjáról vagy hozzáférhető a térség tourinform irodáiban.

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05