Holocén Természetvédelmi Egyesület

2014 februárjában indult a felső tagozatosok számára meghirdetett játékos éghajlatvédelmi vetélkedő, a Klímaőrjárat. A fordulók során a diákok 3 fős csapatokba szövetkezve derítették fel a környezetükben, iskolában és otthon tapasztalható környezetrongáló folyamatokat. Így kapott bizonyítványt az iskolájuk, adtak környezetbarát receptötletet ismerősüknek vagy okos tudósként környezeti problémákat tártak fel.
A tanulók valós élethelyzetben tanulták meg környezetük védelmének fontosságát, és mai sikerszakmák (oknyomozó riporter, kutató, kommunikációs szakember) csínját-bínját kiismerve bizonyíthatták, hogy képesek felelősebben fellépni, mint sok felnőtt.
A küldetés véget ért. Az idei évben a Klímaőrjárat vetélkedőn hat régióban több mint 500 csapat, vagyis több mint 1500 diák vett részt összesen, amelyből a regionális döntőkbe a legjobb nyolc csapat 24 diákja jutott.
A vetélkedő nyertes csapatai 5 napos kalandtáborban vesznek részt júliusban, a döntős csapatok értékes és hasznos ajándékokkal (terep-, túra- és kerékpáros felszerelések, öko-könyvek, magazin-előfizetések, kreatív környezettudatos játékok) térhettek haza.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fordulók és a döntő lebonyolításában a Holocén Természetvédelmi Egyesület vett részt. A regionális döntőt a Tarnaörs-Boconád Általános Iskolából a Zöld helyszínelők csapata (Danyi Zsolt, Sulya Dominik, Tóth Szabolcs) nyerte – mondta el Nagyhaju Nóra az Észak-magyarországi regionális koordinátor, a Holocén Természetvédelmi Egyesület munkatársa.
„A verseny feladatai gondolkodásra ösztönöztek, és többféle képességet fejlesztettek: a diákok a fordulók során adatgyűjtés, - feldolgozás, elemzés, kreatív és kommunikációs feladatok segítségével ismerték meg a jelen környezeti problémáit, kerestek megoldásokat és felfedezték, hogy az ő hangjuk is számít!” – mondta el lapunknak Kis Klára, a Klímaőrjárat programfelelőse.
A 110 hazai környezet- és természetvédő szervezetet tömörítő Magyar Természetvédők Szövetsége 2008 óta szervezi partnereivel a sikeres Klímaőrjárat vetélkedősorozatot, amely játékos formában neveli az ifjabb generációt a környezettudatos életmód gyakorlati megvalósítására. Idén az országos verseny koordinációjában a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület vett részt.


További információ: Nagyhaju Nóra 46/508-944 (regionális koordinátor) Kis Klára, programfelelős, Klímaőrjárat, Magyar Természetvédők Szövetsége, 70/770-6514
A programot az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja az Új Széchenyi Terv keretében. Magyarország megújul.
http://www.eszak.hu/helyi/2014/06/06/ez-veszelyes-a-kornyezetre.eszak

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05