Holocén Természetvédelmi Egyesület

A KEOP 2009-6.1.0/A. támogatási keretéhez benyújtott sikeres pályázatunk 2009. október 1. - 2010. július 31. között kerül megvalósításra, az alábbiak szerint:

A projekt neve/pontos címe: „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)”

A projekt leírása: Egyesületünk egyik legfontosabb feladatának tekinti az iskolás és felnőtt korosztály szemléletformálását. Pályázatunkkal a fogyasztói és vásárlói szokások megváltoztatásán keresztül a lakossági hulladékcsökkentéshez kívánunk hozzájárulni. A program elején (és végén, az elért hatás mérése okán) kitöltetett kérdőívek tájékoztatást nyújtanak számunkra, mely témaköröket kell előtérbe helyeznünk, országos és nemzetközi kapcsolataink pedig lehetőséget biztosítanak a legfrissebb információk megszerzésére és átadására (a globalizmus hatásai, csomagolási technikák, a hulladékok keletkezése és kezelése stb.).

A bevont szereplők az ismeretek (elméleti és gyakorlati) birtokában DÖNTHETNEK arról, hogy életvitelükben ezeket hogyan alkalmazzák. Védettebbé válnak a médiában látható reklámfogások hatásaival szemben, az átadott információk, gyakorlati tanácsok segítik az életmód megváltoztatását. Az elsajátított ismeretek általuk továbbadásra kerülnek, sokszorozva ezzel a bevont szereplők számát.

A kedvezményezett neve, elérhetősége: Holocén Természetvédelmi Egyesület - Miskolc Kossuth u. 13.; Tel: 46/508-944; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; honlap:

www.holocen.hu


Közreműködő szervezet neve, elérhetősége: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság, 1134 Budapest, Váci u. 45. honlap címe: http://www.kvvmfi.hu/

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05