Helyszín: Miskolc, MVSC pálya (3530 Miskolc, Csokonai Vitéz Mihály út. 3.)
Időpont: 2010. 07. 10.
A Holocén Egyesület fotópályázatot hirdetett fiatalok körében az idei éven. Erre a pályázatra érkezett fotókból szerveztek kiállítást Egyesületünk munkatársai az MVSC pályán, ahol idén 60. alkalommal rendezték meg a vasutasnapot.
Ezen a jeles eseményen számtalan érdeklődő vett részt, akik ámulattal figyelték a kiállításon kirakott fotókat.
A kiállítási program az „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép”, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre. Helybenjárás, haladás, vagy fenntartható fejlődés?” című F-66-07-00125 azonosító számú projekt keretében valósul meg.
Egyesületünk KEOP 2009-6. 1. 0/A-09-2009-0032 támogatási kereten belül benyújtott „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)” című pályázatának keretében 2010. június 24-én az Encsi Kistérség lakosai részére akciónapot tartott Encsen, az alábbi programokkal:
- Kérdőívezés (felnőtteknek)
- Szórólap osztogatás
- Tanácsadás
- Gyerekeknek különböző kézügyességi játékok, kifestők, stb.
Egyesületünk KEOP 2009-6. 1. 0/A-09-2009-0032 támogatási kereten belül benyújtott „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)” című pályázatának keretében 2010. június 18-án az Edelényi Kistérség lakosai számára akciónapot tartott az Égervölgyi Ifjúsági táborban, az alábbi programokkal:
- Kérdőívezés (felnőtteknek)
- Szórólap osztogatás
- Tanácsadás
- Turmix bicikli (energiáról okosan)
- Gyerekeknek különböző kézügyességi játékok, kifestők, stb.
A Holocén Természetvédelmi Egyesület munkatársai az F-66-07-00125 azonosító számú „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre", és a "Helybenjárás, haladás vagy fenntartható fejlődés?" című EGT/Norvég FM pályázatok keretében akciónapot tartott Perkupán. Rendezvény helyszíne: Perkupa Égervölgyi Ifjúsági Tábor Rendezvény ideje: 2010. június 18. Programok: - vízkémiai gyorstesztek végzése élő vizekből (pl.: Bódva, Sajó) - energiahatékonyság mérése (turmix bicigli) - hulladékcsökkentéssel kapcsolatos játékok (komposztálás, szelektív hulladékgyűjtés)
Az F-66-07-00125 azonosító számú „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre" c. programunk, valamint a "Helybenjárás, haladás vagy fenntartható fejlődés?" című EGT/Norvég FM pályázatunk keretében egyesületünk munkatársai és önkéntesei a BÁMK Arany János Általános Iskola a meghívására 2010. 05. 31-én részt vett a Madarak és Fák Napi rendezvényen, amin közel 167 fő vett részt.
Az F-66-07-00125 azonosító számú „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre" c. programunk, valamint a "Helybenjárás, haladás vagy fenntartható fejlődés?" című EGT/Norvég FM pályázatunk keretében egyesületünk munkatársai és önkéntesei a BÁMK Arany János Általános Iskola a meghívására 2010. 05. 31-én részt vett a Madarak és Fák Napi rendezvényen, amin közel 167 fő vett részt.
Az F-66-07-00125 azonosító számú „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre" c. programunk, valamint a "Helybenjárás, haladás vagy fenntartható fejlődés?" című EGT/Norvég FM pályázatunk keretében egyesületünk 2 munkatársa részt vett 2010. május 15-én, szombaton a MÁAMIPSZ Mező Ferenc Tagiskola által szervezett XXXII. Dél-borsodi Madarak és Fák Napi rendezvényen, ahol „Herman Ottó élete és munkássága” címmel előadást tartott habil Viga Gyula a miskolci Herman Ottó Múzeum megbízott igazgatója.
A bükkábrányi Eleven Televízió munkatársai „Dél-Borsod természeti értékei” címmel interaktív kiállítást szerveztek az érdeklődő fiatalság részére, a kiállítás ezen a napon volt megtekinthető.
A Mező Ferenc Általános Iskola által szervezett, immár 32. alkalommal megrendezett vetélkedőn idén 12 iskola 110 tanulója és nevelője vett részt.