2015. május 9-én a Herman Ottó Gimnázium 9. évfolyamos tanulóival kilátogattunk Lillafüredre. Sétát tettünk Felső-Hámortól a függőkerten át a Pele-házig. A Szinva-patakon átkelve a Herman Ottó barlangot néztük meg először, ahol sajnos el is tudtuk kezdeni a szemétszedést mind a patakból, mind pedig a barlang bejáratából. Utunk során a diákok érdekes információkkal gazdagodhattak a polihisztor munkásságával és életével kapcsolatban. A sírjánál koszorúval emlékeztünk meg róla, majd a vízesés mellett beszéltünk a vizek jelentőségéről is. A Pele-laknál pedig ebéd várta a diákokat miután a Herman Ottó Múzeum vezetett kiállítását is megtekintették.
Idén 37. alkalommal került megrendezésre a Dél-Borsodi Madarak és Fák Napja vetélkedő 2015. május 8-án, Mezőnyárádon került megrendezésre a rendezvény, ahol 10 dél-borsodi általános iskolás csapat képviseltette magát a környezetvédelmi versenyen. Míg a diákok a kapott feladatlapokkal bejárták a falut, addig a kísérő és felkészítő tanárok a hasznos előadást hallgathattak az Országos Mentőszolgálat munkatársától az iskolában, gyerekek között előforduló balesetekről.
A négy állomás bejárása után ebéddel és díjkiosztóval zárult a vetélkedő. Jövőre Mezőnagymihályban kerül megrendezésre a program.
Képek megtekinthetők a galériában.
2015. április 28-29-én négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei általános iskolába látogattunk el a Föld Napjához kapcsolódó témákkal.
A laki, szuhogyi, szögligeti és perkupai diákok először egy kiállítást nézhettek meg a globális környezeti problémákról, majd ezt követően játékos formában beszélgettünk a minket körülvevő élővilágról, az éghajlatváltozás okairól és a lehetséges megoldásokról.
Lassan a végéhez közelednek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint
szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program
(azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg.
Elindult a TÉR-KÉP-TÉR – az ANPI „Vizes élőhelyek vízpótlásának javítása a Bodrogzug területén” című pályázati programját bemutató honlap!
További részletek a sajtóközleményben!
{phocadownload view=file|id=35|text=Sajtóközlemény - TÉRKÉPTÉR|target=s}
Lassan a végéhez közelednek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program
(azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg.
Elkészültek a „Vizes élőhelyek vízpótlásának javítása a Bodrogzug területén” című pályázati projektet bemutató eredménykommunikációs kiadványok. A fényképekkel illusztrált tájékoztató füzet a projekt általános ismertetésén túl kitér az érintett terület földrajzi és természeti környezetének bemutatására is. A beruházási elemek áttekintésén túl információt tartalmaz a vízszabályozás jelentőségéről.
További részletek a sajtóközleményben!
{phocadownload view=file|id=36|text=Sajtóközlemény - Kiadvány|target=s}
Lassan a végéhez közelednek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint
szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program
(azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg.
Újra látogatható a bordogzugi vízitúra útvonala!
Részletekt a pdf-ben!
{phocadownload view=file|id=34|text=Sajtóközlemény - Vizitúra tanösvény|target=s}
Befejeződtek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program (azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg. A projektmegvalósításban az ANPI konzorciumi partnere az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság. A beruházásról, a vállalt célkitűzésekről, az elért eredményekről és azok jelentőségéről, a VGT-hez való kapcsolatáról sajtónyilvános projektzáró rendezvény keretében nyújtanak tájékoztatást a megvalósítók – melyre ez úton tisztelettel meghívom.
A meghívó teljes szövege és a rendezvény programja az alábbi PDF-ben található meg:
{phocadownload view=file|id=33|target=s}
Befejeződtek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program (azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósul meg.
A sajtóközlemény teljes szövege az alábbi PDF-ben olvasható:
{phocadownload view=file|id=32|target=s}
Lassan befejeződnek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program (azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósul meg.
A sajtóközlemény teljes szövege az alábbi pdf-ben olvasható:
{phocadownload view=file|id=31|target=s}
A Holocén Természetvédelmi Egyesület támogatásával 10 nagyobb méretű fa, 50 cserje és 10 darab kisebb kocsányos tölgy –az idei év fája – került elültetésre 2015. március 18-án a Miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola udvarán a diákok segítségével.
Képek megtekinthetők itt.