Holocén Természetvédelmi Egyesület

A MTvSz, mint a Föld Barátai (Friends of the Earth) magyar tagja, honi tagszervezeteiből összesen 48 aktivistával képviseltette magát 2009. december 11-13. között Koppenhágai Klímacsúcson.
A klímafórum hivatalos helyszíne a Bella Center volt, ahol klímaváltozással kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg az akkreditált résztvevők neves szakértők előadásában.
A DGI-byen épületében egyéb a témával kapcsolatos programokon vehettek részt az érdeklődők.
A december 12-én délelőtt megrendezésre kerülő békés utcai demonstrációra a világ minden részéről érkeztek aktivisták. Az áradat akcióban (The Flood) részt vevő környezetvédőknek ezzel az volt a céljuk, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozásra. Az éghajlatváltozás a legszegényebb országokat, a harmadik világot fenyegeti leginkább, de egyben nekik van a legkisebb kapacitásuk a cselekvésre. Fontos, hogy a mostani klímacsúcson olyan döntések szülessenek, melyek legalább annyira figyelembe veszik a fejlődő országok érdekeit, mint a fejlettekét.
A több ezer kék ponchóba öltözött ember, akik vizet szimbolizálva, áradatként haladtak végig a Klímafórumtól a Christiansborg téren lévő Parlament épületéig, közösen skandálta a „Climate justice now!” felkiáltást, miközben transzparenseikkel is próbálták felhívni a világ figyelmét a bekövetkező változásokra.
A dán törvényhozás épülete előtt a jelenlévők előadásokat hallgattak meg a klímaváltozás várható hatásairól, majd zenés parádé és ebéd várta a demonstráló tömeget.

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05