Holocén Természetvédelmi Egyesület

Egyesületünk 2009. októberében „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)” címmel indította útjára programját, melynek szerves részét képezi a fiatalok szemléletformálása. Ezt a kezdeményezést folytatjuk tovább a 2010-es esztendőben is.
Programunk legfontosabb célja, hogy minél több ember számára továbbítsuk azon ismereteket, információkat, melyek birtokában kialakul az igény a környezetbarát életmódra, életvitelre, a hulladék termelésének mérséklésére.
Két elmaradott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérség (Encs, Edelény) oktatási intézményeiben tartunk folyamatosan előadásokat diákok részére.
Iskolai előadási időpontok:
2010. január 27. Edelény, Alapítványi Iskola
- Élelmiszerek adalékanyagai, előállításuk, csomagolásuk
2010. február 10. Edelény, Alapítványi Iskola
- Vegyi anyagok a ház körül, a veszélyes hulladékok fajtái
Kapcsolattartó: Laskó-Kuthi Adrienn, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel: 06/30/291-5543, vagy 06/46/508-944

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05